5. Még,hogy barát...

- Dong Jin,haver! - mondta csillogó szemekkel,közben a srác feltápászkodott. - Hogy kerülsz te ide? Mi a fene történt veled? - odament,majd kezet fogtak és megölelték egymást.
- Volt egy kis balesetem. - mondta még mindig nevetve. - És te,hogy kerülsz ide? - kérdezte meglepetten.
-  Óhh.. öhm.. Dong Jin ő a barátnőm,Min Gi! - megfogta a kezem és odahúzott a fiúhoz. - Min Gi,ő egy gyerekkori jó barátom,Dong Jin!
- Áhh végre megtudtam a neved.. - mondtam szemeimet forgatva.
- Én is örülök neked,Min Gi! - kacsintott rám. - Köszönöm,hogy az előbb jól lecsesztél.. Igazán jól esett. - kacsintott rám.
- Vicces vagy.. - mondtam flegmán.
- Jajj,ne izéljetek már. Ezt a fél napot nem igaz,hogy nem bírjátok ki egy szobában?! - szólt közbe Gikwang.
- Ő kezdte. - mutatott Dong Jin felém,kaján vigyorral az arcán
- Te ugráltatod feleslegesen az ápolókat! - mordultam rá.
- Kicsim.. kicsim! Nyugalom! - csitítgatott Gikwang. - Dong Jin csak viccelődik.
- Látom.. - kimentem és becsaptam az ajtót magam mögött.

Nem hiszem el,hogy ez a bunkó,Gikwang barátja. Ő teljesen más,mint ez a hülyegyerek. Hogy barátkozhattak össze? Ahh.. mindegy. Nem érdekel. Elindultam az egyik kávéautomata felé. Muszáj volt innom valamit,hogy lehiggadjak. Viszont éhes is voltam már. Megvettem a kávét és szóltam az egyik nővérnek,hogy nekem ne vigyenek vacsorát. Lementem a büfébe egy szendvicsért. Nagyon finom volt és jól is esett. Visszasétáltam a szobám elé,de hallottam,hogy rólam is szó van,ezért megálltam.
- Te.. akkor mondhatni,hogy popsztár vagy. Akkor miért ezt a kis jelentéktelen,hülye libát választottad,amikor körülötted rengeteg szép híres nőci megfordul? - faggatózott.
- Te mi a frászról beszélsz? Mi az,hogy jelentéktelen? És ugyan miért kellene nekem egy ismert valakivel összeállnom? - tudakolta Gikwang idegesen. - Nem értem mi történt veled. Régen jó fej voltál. Lehetett veled normálisan beszélgetni,viccelődni.
- Én ugyanaz vagyok,te változtál meg! - válaszolt Dong Jin.
- Ééén?! - akadt ki. - Néztél te már mostanában tükörbe,hogy mennyire kifordultál önmagadból? - üvöltötte.
Beléptem,mert nem bírtam tovább hallgatni civakodásukat. Odamentem Gikwang-hoz,megfogtam a kezét és egy szó nélkül kivezettem a szobából.
- Én megmondtam. Akkor még fogalmam sem volt róla,hogy ki ő,de én megmondtam,hogy egy idióta a hapsi. - szóltam hozzá higgadtan,de láttam,hogy nagyon ideges.
Ökölbe szorította mindkét kezét.
- Mindjárt visszamegyek és beverem a képét. - mordult fel.
- Nem kell,szívem! Hagyd rá! Az egy barom.
- De Min Gi! Jelentéktelennek és hülyének nevezett. - közölte mérgesen,de láttam,hogy szép lassan ellazulnak a kezei és kinyújtja az ujjait.
- Leszarom. - kacsintottam.
- Én nem tudom. Megváltozott,nem tudom mi lett vele. - leült egy székre,fejét lehajtotta.
- Háát..
- Min Gi! Ő nem ilyen volt, higgy nekem! - egy pillanatra felnézett rám.
- Hiszek neked. - bólintottam.

5 percre rá,hála az égnek elvitték a termemből. Gikwang vetett rá egy bosszús pillantást,ő pedig egy lenézőt rám. Valahogy nem tudott érdekelni.

- Végre egyedül! - szóltam vidáman.
Gikwang adott egy hosszú,szenvedélyes csókot.
- Szeretlek! - súgta. - Nekem Te vagy a legfontosabb! Nem vagy sem jelentéktelen,sem hülye. - megpuszilta az arcomat.
- Én is szeretlek! És tudom,ne aggódj! - átöleltem. - Inkább beszéljünk arról,hogy milyen volt a napod.
- Fárasztó,de hál' istennek a 3-ból 2 interjú elmaradt tehát előbb elengedtek minket. - közben felült mellém az ágyra.
- Igen.. igen.. akartam is kérdezni,hogy nem úgy volt,hogy ma nem tudsz bejönni?! De nem baj. Sőt! Örülök neki,hogy itt vagy. - bólogattam.
- Holnap viszont egyáltalán nem kell bemennem. - újságolta vidáman. - Csak egy sétát beszéltünk meg délután a fiúkkal. Lehet,hogy feljönnek hozzád is. - közölte.
- Ó,de szuper! - kiáltottam fel. - Rég beszéltem velük.
- Nem mondta még a doki,hogy mikor mehetsz haza?
- Nem. De már minél előbb haza akarok menni. Olyan rossz itt bent. - mondtam szomorúan.
Gikwang adott egy puszit a homlokomra.
- Elhiszem.

Amíg Gikwang lement a büfébe megcsörrent a telefonom. A nővérem volt az.
- Min Gi? - szólt bele egy kedves hang.
- Szia,Soo Rin! - köszöntem.
- Azt szeretném kérdezni,hogy nem-e jössz ki  elém holnap?
- Nem tudok. Volt egy kis balesetem és még kórházban vagyok.
- Hogy mid volt? Én  erről miért nem tudok? - kérdezte idegesen.
- Nem nagy cucc. Túléltem.
- De mi történt? - faggatózott.
- Leléptem a járdáról és elütött egy autó. A bal kezem eltört,meg enyhe agyrázkódásom volt. De már minden oké,ne aggódj!
- Hogy a fenébe ne aggódnék! Nem vagy normális! - emelte fel újra a hangját.
- Köszönöm Soo Rin,én is szeretlek téged!
- Ne haragudj,de olyan hülyeségeket csinálsz néha. - szólt higgadtabban.
- Tudom..
- Holnap,amint megérkezem,felhívlak,te pedig szépen megmondod melyik kórházban vagy és már megyek is hozzád.
- Öhm.. oké.
- Vigyázz magadra,puszi!
- Te is,puszi!
Közben Gikwang is megérkezett.
- Kivel beszéltél?
- Soo Rin-nal.
- A nővéred,igaz?
- Ühüm. - bólintottam. - Holnap bejön ő is.
- Az jó. - mosolygott.
- Aha..
- Pihenj! Én most megyek,de akkor holnap jövök a srácokkal. - kacsintott.
- Jól van!
Odajött és adott egy csókot.
- Szeretlek! - suttogta.
- Én is,nagyon!

4. A furcsa véletlen

Gikwang este tényleg meglátogatott. Egy nagy csokor rózsával érkezett.
- Jó estét,kisasszony! - köszönt udvariasan. - Hoztam neked virágot.
- Ó,de gyönyörű! - csodálkoztam. - És miért kapom? - kérdezősködtem meglepetten.
- Azért,hogy gyógyulj meg mihamarabb,különben nem kapsz többet. - adta hahotázva a választ.
- Ja,hogy így.. - nevettem én is. - Köszönöm szépen! - felültem,ő pedig megcsókolt.
- 6 szál rózsa van. - közben megszaglásztam a virágokat. -  A srácok közül mindenki egyet-egyet fizetett bele. - szólt vidáman.
- Jajj,de aranyosak! - mondtam csillogó szemekkel.
Nagyon jó érzés volt. A BEAST tagjaival kétszer talán,ha összefutottam,és mégis gondoltak rám. Akkor is kedvesek és jó fejek voltak velem. Az a két találkozás is olyan 2 hónapja volt,mielőtt leléptek volna. Azt is a tv-ből tudtam meg.
Francba már! Úgy tűnik ezt sosem fogom tudni elfelejteni. Valahogy mindig eszembe jut.
- Hjahj! - sóhajtottam fel.
- Na mi baj? - kérdezte a lehető legédesebb hangon.
- Semmi,semmi. Minden tökéletes. - mosolyogtam.
- Leszámítva a törött karod.. - tette hozzá.

A szüleimmel is beszéltem még délután. Anyám mindjárt elkezdte,hogy hogy vagyok,fáj-e a kezem,eszek-e,vagy egyáltalán tudok-e enni a kezem miatt. Tudok-e zuhanyozni,öltözködni stb. Így is kiakaszt,de mi lenne,ha itt volna?!.. Jó,persze ilyen egy aggódó anyuka. De úgy sincs már semmi bajom.
Néhány barátnőm is volt bent meglátogatni. Ők tudják mindkét sérülésemet,de Gikwang-ról sem nekik,sem anyuéknak nem szóltam. Persze a lányok kórusban nyomták,hogy a BEAST visszatért,de az az álnok Gikwang nem jelentkezett és cserben hagyott. Próbáltam szomorú arcokat vágni,de belül vigyorogtam,hogy ez hál ' istennek nem igaz.

Gikwang éppen a csokromat rakta bele egy vízzel teli vázába. Elmeséltem neki a barátnőimet is. Először csak nézett nagy szemekkel,majd mindketten nagy nevetésben törtünk ki.
- Mikor akarod nekik megmondani,hogy ez a Gikwang fazon nem is olyan álnok?! - tudakolta.
- Hát nem is tudom.. Talán.. ha kapok tőle egy csókot,gondolkodóra veszem a dolgot. - közöltem vele pimaszul.
Odahajolt hozzám. Először csak egy gyengéd csók volt.
- Ez nem elég..
Ahogy kimondtam visszahajolt. Nyelve befurakodott a számba,majd az enyém is az övébe. Elég hosszú csókra sikeredett,olyanra amilyen vártam.

- Na? - meredt rám kérdően.
Nevettem.
- Majd,ha anyuék hazaértek. - válaszoltam.

Utána nemsokára haza is ment. Holnap sok dolga lesz. Interjúk..
Szerencse,hogy volt a szobámban egy tv. Mondjuk sehol sem volt egy értelmes műsor sem,de mindegy.

Reggel megkértem egy nővérkét,hogy szerezzen nekem valami jó kis könyvet. Talált is. Azt mondta,hogy az egyik ismerőse olvasta,hasonló korú mint én. Akkor biztos nekem is fog tetszeni.
Elolvastam a tartalmát. Valami hülye,tini picsa összejött egy színésszel,de az lelépett valami másik kontinensre forgatni,úgy,hogy nem szólt neki. Majd amikor visszatért,először ki volt borulva,de megbocsátott neki. Azóta egész jól megvannak,de adódnak azért kisebb gondok. 
Amikor a tartalmat olvastam nem tűnt fel semmi,de amikor már belekezdtem... Beleborzongtam,hogy ez mennyire hasonlít a mi sztorinkra. Félelmetes volt. Mintha valaki tudta volna ezt előre és megírta volna. Az év elején íródott a könyv. 2012 januárjában. Úgy döntöttem,inkább visszaadom.

Ebéd előtt kaptam egy szobatársat. Fiút.. Velem egykorú lehetett,neki a jobb lába volt eltörve. Azt mondták azért teszik ide,mert a férfiaknál nincs elég hely,de csak fél napot lesz itt. Örültem neki,mert elég hisztis volt a tag. Miután behozták,be se mutatkozott elővett egy újságot,elkezdte olvasni,majd elaludt. Közben megérkezett az ebéd. Mire felkelt már ki volt hűlve ezért mindjárt megnyomta a csipogót,hogy vigyék vissza és melegítsék meg neki. Erre én jól kiosztottam.
- Te nem vagy százas! Miért szórakozol a nővérekkel? Ők tehetnek róla,hogy te délben elalszol?  Szerinted nekik nem fárasztó egész nap a betegekhez rohangálni? - hadartam folyamatosan.
 - Ez a dolguk.. - dünnyögte.
- Igen,az hogy segítsenek,ha valami baj van,nem pedig ilyen hisztis kislányoknak melegítsék újra az ételt,mint amilyen Te vagy! - ezzel hátat fordítottam és kimentem a szobából.
A folyosón lézengtem szinte egész nap.Vártam,hogy mikor viszik el,azt a majmot a szobámból. Közben megérkezett Gikwang. Megkérdezte miért vagyok kint,én pedig elmeséltem neki mindent.
- Ne foglalkozz vele és jól tetted,hogy kiosztottad! - kacsintott. - Gyere menjünk be! - mondta és megpuszilta a homlokomat.
- Oké. - bólogattam.
Beléptünk,a srác pedig meglepetten meredt ránk.
- Lee Gikwang? - kérdezte csodálkozva. - Te vagy az? Ez komoly? - nevetett.

3. Min Gi! Vigyázz!

Kezdett sötétedni,ezért elindultunk hazafelé. Az idő hidegebb lett,a nyüzsgés pedig nagyobb. Kigyúltak az utcai lámpák is. Gikwang megfogta a kezem,ujjaink összefonódtak.Így sétáltunk,míg hirtelen elkezdett esni az eső.
- Hát ez fantasztikus! - mordultunk fel egyszerre.
Gyorsan befutottunk egy kapualjba.Így nagyjából megúsztuk az esőt. Láttam,hogy Gikwang erősen gondolkodik.Elnevettem magam és kilöktem az esőre.
- Hééé! - szólt mérgesen.
- Baj van? - kérdeztem vigyorogva.
- Baj. - válaszolt.
- Mi lenne az? - kíváncsiskodtam.
- Ez. - megfogta a kezem és kihúzott az esőre.
Egy darabig néztük egymást,majd lassan elindult felém,ajkaink már majdnem összeértek,mikor nevetve elfutottam és vígan ugrándoztam az esőben. Utánam jött.
- Bolond vagy! - hahotázott.
- Kapj el! - futottam egyre gyorsabban. Viszont az eső is egyre jobban esett,már szinte semmit sem láttam.Leléptem az járdáról.
- Min Gi!! - ez volt az utolsó amit hallottam.

Kinyitottam a szeme,minden homályos volt. Fájdalmat éreztem az egész testemen és hogy valaki a kezemet szorongatja. Egy szirénázó autót hallottam,de fogalmam nem volt,hogy hol is vagyok. Becsuktam a szemem és egy újabb mély álomba zuhantam. Az álom tökéletes volt. Gikwang bemutatott a családjának,és én is őt az enyémnek. Egyik nap viszont elém állt és kerek perec megkérdezte leszek-e a felesége. Hát persze,hogy igent mondtam. Boldogok voltunk,nagyon.

De ekkor valamiféle hangot hallottam. Nem tudtam honnan jöhet,hisz' csak aludtam,az álmomnak már rég vége szakadt. Lassan nyitogattam a szemeimet,de most tisztábban láttam,mint mikor a kocsiban voltunk. Tényleg! A kocsi. Hová tűnt? És megint hol vagyok? És miért van begipszelve a bal kezem? Hová kerültem? Oldalra pillantottam és láttam,hogy Gikwang az ablaknál áll és telefonál.
- Doojoon,hagyj már! - mondta. - Megmondtam,hogy nem mozdulok el mellőle,amíg jobban nem lesz.. Jó!.. Értem.. Majd hívlak! - letette és odajött hozzám.
- Min Gi! - szólt és megsimogatta az arcomat. - Hogy érzed magad,édesem? - kérdezte.
- Nem tudom. Fáj mindenem. De hol vagyok? És mi történt? - kérdezősködtem.
- Kórházban vagy,szívem. Tegnap mikor szakadt az eső,te pedig elkezdtél ugrándozni leléptél a járdáról és elütött egy autó. Olyan bolond vagy,szerencse,hogy nem lett nagy bajod. - megpuszilta a homlokom. - A bal kezed eltört és az orvos azt mondta,enyhe agyrázkódás is lett.
- Így is agyalágyult vagyok,még ez is.. - mondtam nevetve.
- Nem vagy az. - megint megpuszilta a homlokom.
- De hisz' az előbb te is azt mondtad,hogy bolond vagyok. - néztem rá kérdően.
- Az más. - mosolygott.
- Anyuék tudnak róla? - tudakoltam.
- Nem. Hívjam fel őket?
- Ne! Isten őrizz! Még hazajönnek a pihenőről. Úgy sincs semmi bajom,nemsokára biztosan hazaengednek.
- Ahogy szeretnéd. A doktor úr csak annyit mondott,hogy egyenlőre még bent tartanak,de fogalmam sincs,mikor engednek haza. - közölte.
- Remélem még a héten. - sóhajtottam.
- Én is.
Hirtelen felpattant,mert megcsörrent a telefonja.
- Ki az? - kérdeztem,Gikwang pedig kikapcsolta a telefont.
- Nem fontos. - válaszolt.
- Biztos? - aggódva kíváncsiskodtam.
- Biztos! - bólintott és kaptam egy lágy csókot. - Pihenj,addig én beszélek az orvossal,hogy pontosan mikor mehetsz haza. - felkapta a telefonját és kiment a szobából.
Figyeltem,ahogy kisétál a szobából,majd lecsuktam a szemem.

Megint elaludtam,de most rémálmom volt. Egy nagy házban voltam,olyan délután 2 óra körül lehetett. Éppen kedvenc süteményemet készítettem,mikor csengettek. Gyorsan levettem a kötényt és mentem ajtót nyitni. Egy fura fazon állt előttem. Hosszú kabátban,fején fekete kalap volt.
- Park Min Gi? - kérdezte szomorúan.
- Igen,történt valami? - érdeklődtem aggódó arccal.
- Sajnálom,de kedvese,Lee Gikwang ma délután fél 1-kor autóbalesetben elhunyt.
- Miii? - ordítottam. - Az nem lehet! Nem,nem,nem,nem igaz! Nem hiszem el! - könnyeim feltörekvő forrásként buggyantak ki a szemeimből. 
- Sajnálom! - mondta a pasas,majd elsétált.
- Neeeeeee! - kiabáltam.

Rázogatásra ébredtem.
- Min Gi,ne sírj! - csitítgatott Gikwang. - Mi történt,édesem? Rosszat álmodtál? - tudakolta.
- Igen,autóbalesetben meghaltál. Nem akarom! - könnyeim még mindig hulltak.
Óvatosan felültem az ágyon.
- Itt vagyok,kicsim. Élek. - tenyerébe fogta az arcomat és megcsókolt. - Ne sírj! - nyújtott egy zsebkendőt. - Most már minden rendben.
- Nem akarok többet elaludni. - fejemet mellkasára tettem,ő pedig megpuszilt.
- Beszéltem az orvossal és azt mondta,hogy a héten még bent kell maradnod.. Én viszont.. - szünetet tartott. - Nekem azt mondták,ha egy hétig nem jelentkezem kirúgnak a bandából. - közölte lehajtott fejjel. - Sajnálom..
- Nem kell,menj nyugodtan. A karriered azért fontosabb. - próbáltam mosolyogni,de nem ment.
- De nem akarlak itt hagyni,megakarom várni,míg meggyógyulsz. -átölelt,mert megfeledkezett a karomról.
- Áúúh..
- Jajj ne haragudj,elfelejtettem. - mondta bűnbánó arccal.
- Semmi baj,ölelj meg nyugodtan,nem érdekel a kezem. - most már jobban ment a mosolygás.
 Újra átölelt. Fájt a kezem,de nem törődtem vele.
- És mikor.. - szerettem volna kérdezni,de Gikwang gyorsabb volt.
- Holnap reggel 7-re bent kell lennem a stúdióban.
- Értem - nehézkesen visszafeküdtem,de mire leért volna a fejem a párnára,betipegett a nővérke az ebéddel.
Vissza felkeltem.
Gikwang már tolta is elém a kaját.
- Csak levest kérek,nem vagyok igazán éhes. - tudattam vele.
- Biztos? - nézett rám nagy szemekkel.
- Biztos. - mosolyogtam bólogatva.
Gyors bekanalaztam. Nem volt sok,a tányér se volt mély,de épp elég volt.
- Gikwang,te nem vagy éhes? - faggatóztam.
- Már ettem egy szendvicset. Elég volt. - közölte.
- Voltál otthon? - faggattam tovább,mert észrevettem,hogy tegnap kék felsője volt,ma pedig fehér.
- Amikor elmentem megkeresni  az orvost,azt mondták nincs bent,ezért visszajöttem hozzád,de mivel láttam,hogy alszol,elugrottam haza átöltözni. -nyilatkozta.
- Áhhm.. - megértően bólintottam.
Egész délután beszélgettünk,nevetgéltünk. Anyu is hívott,tehát elmeséltem neki mi történt,jó kis fejmosást kaptam persze. Mivel az enyhe agyrázkódást kihagytam a "sérüléseim" közül, kijelentettem neki,hogy nem kell ezért hazajönniük és rábökte,hogy jó,de azért vigyázzak magamra. Oly' mindegy volt végül is. Hisz' szerda volt és anyuék vasárnap reggel jönnek haza. Majd akkor mindenről részletesen beszámolok nekik.

Gikwang 8 órakor hazaindult,hogy reggel fel tudjon kelni időben és pontosan beérjen a stúdióba.
- Aludj jól,szerelmem! - köszönt el és egy forró csókot váltottunk. - Holnap,amint tudlak hívlak. Szeretlek!
- Én is szeretlek! Szia! - köszöntem el.

Csütörtök reggel 7 óra és én szörnyű fejfájással ébredtem. Felkeltem és kimentem,gondoltam,ha sétálok egyet jobb lesz. Hát nem igazán.Összefutottam egy nővérkével,ezért kértem tőle egy fájdalomcsillapítót. Fél óra múlva kutya bajom se volt. Lezuhanyoztam és felhúztam egy kényelmes ruhát. Közben megérkezett a reggelim is. Egy bögre tea,virsli,egy szelet kenyér és egy kis mustár. Igazán finom volt,bár egész végig azon kattogott az agyam,hogy Gikwang ott van-e a stúdióban,mikor megcsörrent a telefonom:
Önnek 1 új üzenete érkezett. Gikwang
Megnyitottam.
Jó reggelt édesem! Nem tudlak hívni,sok a munka,de este benézek. Szeretlek!
Gyorsan visszaírtam.
Neked is! Jól van,semmi baj. Jó munkát! Szeretlek!
Akkor hál' istennek nincs semmi probléma. Szerettem volna,ha itt marad velem,de nem akarom,hogy miattam rúgják ki a bandából.

2. Készülődés

- Benne vagyok. Elmegyek veled akár a világ végére is! - mondtam egyre nagyobb hangerővel.
- Nyugalom,ne kiabálj,te lüke! - nevetett és megpuszilta az arcomat.
- De én menni akarok! - keresztbe font karokkal mérgesen meredtem rá.
- Jól van,akkor húzz fel valami csini ruhát,addig én is hazaugrom átöltözni. - felállt,hogy felvegye a kabátját.
- Nem mész sehová sem nélkülem. - mordultam rá - Szépen megvárod míg én átöltözöm,utána megyünk hozzád. - felpattantam az ágyból és a ruhásszekrényem felé vettem az irányt.
- Ez nem jó,ez kicsi,ez nagy,ez nagyon kivágott.. - dobáltam kifelé a cuccaimat a szekrényből.
- Ha ezt így folytatod,nem megyünk ma azt hiszem sehová sem. - mondta kuncogva.
 - Csitt! Akkor inkább segíts választani. Melyiket vegyem fel? - felmutattam egy kék mintás pólót és egy rózsaszín trikót.
 - Legyen a kék.. - szólt.
 - De az nagyon feszülős. - ledobtam a pólót egy székre.
 - Akkor legyen a trikó. - mondta szemeit forgatva.
 - Nincs túl hideg trikót húzni? - nyaggattam.
- Most akkor miért is kellek én ide? - kérdezte homlokát ráncolva.
 - Ne haragudj. - elővettem egy fekete pólót,egy szürke cipzáros pulcsit és egy farmert. - Azért én a kiskabátomat még felhúzom,nem tudom mikor érünk haza és estefelé általában lehűl a levegő. - egyetértően bólogatott.
 - Most már mehetünk,hogy én is áttudjak öltözni? - kérdezte egy aranyos mosoly kíséretében.
 - Persze. - mosolyogtam és megpusziltam.
Ezt a kedves percet egy hangos és idegesítő csengőhang törte meg. Gyorsan felkaptam a telefonom. Anyu hívott.
- Szia! - köszöntem.
- Szia! Csak azért hívtalak,hogy megtudjam jól vagy-e?!
- Jól,de még mennyire. - vigyorogtam. - Hogy telik a pihenőtök?
- Fantasztikusan,majd küldünk képeslapot. Amúgy minek örülsz ennyire? - érdeklődött gyanakvóan.
- Csak jó kedvem van és kész. - mosolyodtam el.
- Jól van. Akkor én most le is teszem. Legyen jó napod. Puszi. - közölte derűsen.
- Nektek is. Puszi.
Kinyomtam a telefont és mutattam Gikwang-nak,hogy mehetünk.

Szépen komótosan sétáltunk az utcán,közben pedig azt mesélte,mit csinált abban az átkozott 2 hónapban.Dolgozott,hát persze,de attól függetlenül még elköszönhetett volna.Azért egy csöppet még haragszom rá emiatt,de nem baj,most már itt van és remélhetőleg többé nem megy el.. szó nélkül.

Megérkeztünk. Bementünk a házba,azt mondta a többiek nincsenek itthon,mert valami interjúra mentek.
- És neked nem kéne interjút adni? - kérdeztem meglepve.
Nem válaszolt. Elindult felfelé a lépcsőn. Utána siettem.
- Hallod?
- Hát persze,hogy hallom. Már megbeszéltem a főnökkel,nincs baj,nyugi. - mosolygott közben gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Hát jó. Na átöltözöl még ma? - tudakozódtam vigyorogva.
- Hidd el,hogy nálam gyorsabban megy,mint nálad! - rám kacsintott egy dögös mosoly kíséretében. - De előtte gyorsan lezuhanyzom.
- Hát akkor valóban,gyorsan fog menni.. - nevettem,majd felálltam és elindultam a szobából kifelé.
- Hová mész? - kíváncsiskodott.
- Inni. Na de siess zuhanyozni! - mordultam rá.
- Értettem kisasszony! - adott egy csókot,majd megindult a fürdőszobába.
Kinyitottam a hűtőt és találtam egy üveg narancslevet. Lecsavartam a tetejét és már töltöttem is egy pohárba.
Nagyon finom volt. Leraktam a poharat és láttam,hogy Gikwang végre kész van.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Hát hogyne!

Gyalog mentünk,először is egy cukrászdába.Rendelt nekem egy forró csokit és egy süteményt,magának pedig csak egy kávét. Ősszel nem lehet sok izgalmas dolgot csinálni,de oly' mindegy volt,mit csinálunk,a lényeg az volt,hogy együtt. Leültünk a közeli parkban és néztük,ahogy a hűs szellő ide-oda repíti a száraz faleveleket. Hirtelen elkapta a kezem,magához húzott és jó szorosan átölelt.
- Ez fáááj. - tudattam kicsit hangosabban. - Gikwang! - szólongattam.
- Bocsánat,csak szeretlek! - megcsókolt.
- Nem haragszom,és én is szeretlek,de ez a szeretet nem lehetne kicsit fájdalommentesebb? - lassan elengedett.
- De lehet. - nevetett és kaptam még egy csókot.

1. Visszatérés

Egy fáradt,őszi délután volt. Hűvös szellő fújdogálta sötétbarna hajamat. Csak ültem egy nagy diófa alatt a padon,és vártam. A fa  lombját sárga,barna és vörös levelek tarkították. Vártam valakit,de úgy gondoltam úgyse jön el,megint csak átverés az egész. Könnyeim már patakként zúdultak le arcomon. Úgy döntöttem felkelek és inkább hazamegyek,mikor hirtelen valaki megragadta a karomat magához húzott  és átölelt. Éreztem,már az illatáról is,hogy Ő az,Gikwang. Hát eljött.
- Min Gi.. Szeretlek! - mondta alig hallhatóan,és még szorosabban ölelt.
Csak bambán néztem rá,majd fejemet a mellkasába fúrtam. Gikwang kezeit derekamra tette,én pedig átfontam a nyakát. Lassan elengedett,tenyerébe fogta az arcomat. Kezeim leomlottak a nyakáról.
- Te sírtál? - kérdezte meglepetten. - De hát miért?
- Szerinted mit kellett volna tennem? - akadtam ki - 2 hónapra eltűnsz egy rohadt szó nélkül. Aztán küldesz egy SMS-t,hogy találkozzunk az öreg diófánál. - mély levegőt vettem és folytattam - Boldog voltam,hogy írtál,viszont szomorú is. - tétováztam kicsit,de hadarva szövegeltem tovább -  Féltem,hogy nem jössz el,hogy megint cserben hagysz és.. - egy csókkal belém fojtotta a szót.                                                            Nyelve,mint egy buldózer tört át az akadályokon,csakhogy a számba jusson. Én is ugyanígy tettem,hisz hiányozott,vágytam rá.. a csókjaira,az öleléseire,minden porcikájára.
- Sajnálom! Soha többé nem hagylak el. - mondta,majd megfogta a kezem és szépen komótosan elindultunk egyenesen. Egész úton nem szóltunk egy szót sem,csak néha-néha rám pillantott,de én csak az utat figyeltem.
Megérkeztünk a házamhoz. Előkerestem a kapukulcsot,kinyitottam és ahogy beléptünk,megfordultam és azonnal be is zártam magunk mögött az ajtót. A szüleim elutaztak egy kicsit pihenni,a nővérem pedig a barátjánál volt. Egy teljes hétig üres volt a lakás. Vagyis nem igazán,mert én voltam itthon egyedül.
Azonnal bementünk a szobámba. A kabátjainkat leraktuk az íróasztalom előtti székre. Óvatos pillantást vettet rám,majd hirtelen egymásnak estünk. Már azt se tudtam mi történik velem,csak annyit,hogy vele vagyok.. Életem szerelmével és bárhová is szeretne menni,nem engedem el.

Reggel egy szál vörös rózsát és egy kis papírt találtam magam mellett az ágyon. Megijedtem,hogy megint lelépett. Idegesen kaptam fel a cetlit és olvastam:
Lementem a kisboltba reggeliért. Sietek vissza. Szeretlek!
Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot. Kimentem a szobából,a rózsát beraktam egy vízzel teli vázába és elindultam a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam,utána pedig felvettem az egyik kedvenc citromsárga trikómat és egy almazöld melegítőnadrágot.  Visszafeküdtem az ágyba és bekapcsoltam a tv-t. Unottan kapcsolgattam ide-oda,mikor zajokat hallottam. Gyorsan lekapcsoltam a televíziót és nyakig betakarózva visszafeküdtem az ágyba,alvást színlelve. Halk léptekkel bejött a szobába,fölém hajolt és gyengéd puszit nyomott a homlokomra.
- Jó reggelt,szerelmem! - suttogta.
- Jó reggelt,Gikwang!
- Hoztam kiflit,joghurtot.. - felültem és egy csókkal betapasztottam a száját,mire elvigyorodott.
- Ne aggódj,nem hagylak el,most már örökké veled maradok! - tudatta velem egy szelíd mosoly kíséretében.
- Ajánlom is,különben nem tudom mit csinálok veled,de biztos,hogy nem éled túl. - mindketten elnevettük magunkat.
5 percig csendben egymás arcát fürkésztük,majd Gikwang halkan törte meg a csendet.
- Min Gi,gyere el velem Csodaországba! - szólt hozzám vidáman.
Belenéztem nagy,barna,igéző szemeibe és már ott is voltam.. Csodaországban.