Kezdett sötétedni,ezért elindultunk hazafelé. Az idő hidegebb lett,a nyüzsgés pedig nagyobb. Kigyúltak az utcai lámpák is. Gikwang megfogta a kezem,ujjaink összefonódtak.Így sétáltunk,míg hirtelen elkezdett esni az eső.
- Hát ez fantasztikus! - mordultunk fel egyszerre.
Gyorsan befutottunk egy kapualjba.Így nagyjából megúsztuk az esőt. Láttam,hogy Gikwang erősen gondolkodik.Elnevettem magam és kilöktem az esőre.
- Hééé! - szólt mérgesen.
- Baj van? - kérdeztem vigyorogva.
- Baj. - válaszolt.
- Mi lenne az? - kíváncsiskodtam.
- Ez. - megfogta a kezem és kihúzott az esőre.
Egy darabig néztük egymást,majd lassan elindult felém,ajkaink már majdnem összeértek,mikor nevetve elfutottam és vígan ugrándoztam az esőben. Utánam jött.
- Bolond vagy! - hahotázott.
- Kapj el! - futottam egyre gyorsabban. Viszont az eső is egyre jobban esett,már szinte semmit sem láttam.Leléptem az járdáról.
- Min Gi!! - ez volt az utolsó amit hallottam.
Kinyitottam a szeme,minden homályos volt. Fájdalmat éreztem az egész testemen és hogy valaki a kezemet szorongatja. Egy szirénázó autót hallottam,de fogalmam nem volt,hogy hol is vagyok. Becsuktam a szemem és egy újabb mély álomba zuhantam. Az álom tökéletes volt. Gikwang bemutatott a családjának,és én is őt az enyémnek. Egyik nap viszont elém állt és kerek perec megkérdezte leszek-e a felesége. Hát persze,hogy igent mondtam. Boldogok voltunk,nagyon.
De ekkor valamiféle hangot hallottam. Nem tudtam honnan jöhet,hisz' csak aludtam,az álmomnak már rég vége szakadt. Lassan nyitogattam a szemeimet,de most tisztábban láttam,mint mikor a kocsiban voltunk. Tényleg! A kocsi. Hová tűnt? És megint hol vagyok? És miért van begipszelve a bal kezem? Hová kerültem? Oldalra pillantottam és láttam,hogy Gikwang az ablaknál áll és telefonál.
- Doojoon,hagyj már! - mondta. - Megmondtam,hogy nem mozdulok el mellőle,amíg jobban nem lesz.. Jó!.. Értem.. Majd hívlak! - letette és odajött hozzám.
- Min Gi! - szólt és megsimogatta az arcomat. - Hogy érzed magad,édesem? - kérdezte.
- Nem tudom. Fáj mindenem. De hol vagyok? És mi történt? - kérdezősködtem.
- Kórházban vagy,szívem. Tegnap mikor szakadt az eső,te pedig elkezdtél ugrándozni leléptél a járdáról és elütött egy autó. Olyan bolond vagy,szerencse,hogy nem lett nagy bajod. - megpuszilta a homlokom. - A bal kezed eltört és az orvos azt mondta,enyhe agyrázkódás is lett.
- Így is agyalágyult vagyok,még ez is.. - mondtam nevetve.
- Nem vagy az. - megint megpuszilta a homlokom.
- De hisz' az előbb te is azt mondtad,hogy bolond vagyok. - néztem rá kérdően.
- Az más. - mosolygott.
- Anyuék tudnak róla? - tudakoltam.
- Nem. Hívjam fel őket?
- Ne! Isten őrizz! Még hazajönnek a pihenőről. Úgy sincs semmi bajom,nemsokára biztosan hazaengednek.
- Ahogy szeretnéd. A doktor úr csak annyit mondott,hogy egyenlőre még bent tartanak,de fogalmam sincs,mikor engednek haza. - közölte.
- Remélem még a héten. - sóhajtottam.
- Én is.
Hirtelen felpattant,mert megcsörrent a telefonja.
- Ki az? - kérdeztem,Gikwang pedig kikapcsolta a telefont.
- Nem fontos. - válaszolt.
- Biztos? - aggódva kíváncsiskodtam.
- Biztos! - bólintott és kaptam egy lágy csókot. - Pihenj,addig én beszélek az orvossal,hogy pontosan mikor mehetsz haza. - felkapta a telefonját és kiment a szobából.
Figyeltem,ahogy kisétál a szobából,majd lecsuktam a szemem.
Megint elaludtam,de most rémálmom volt. Egy nagy házban voltam,olyan délután 2 óra körül lehetett. Éppen kedvenc süteményemet készítettem,mikor csengettek. Gyorsan levettem a kötényt és mentem ajtót nyitni. Egy fura fazon állt előttem. Hosszú kabátban,fején fekete kalap volt.
- Park Min Gi? - kérdezte szomorúan.
- Igen,történt valami? - érdeklődtem aggódó arccal.
- Sajnálom,de kedvese,Lee Gikwang ma délután fél 1-kor autóbalesetben elhunyt.
- Miii? - ordítottam. - Az nem lehet! Nem,nem,nem,nem igaz! Nem hiszem el! - könnyeim feltörekvő forrásként buggyantak ki a szemeimből.
- Sajnálom! - mondta a pasas,majd elsétált.
- Neeeeeee! - kiabáltam.
Rázogatásra ébredtem.
- Min Gi,ne sírj! - csitítgatott Gikwang. - Mi történt,édesem? Rosszat álmodtál? - tudakolta.
- Igen,autóbalesetben meghaltál. Nem akarom! - könnyeim még mindig hulltak.
Óvatosan felültem az ágyon.
- Itt vagyok,kicsim. Élek. - tenyerébe fogta az arcomat és megcsókolt. - Ne sírj! - nyújtott egy zsebkendőt. - Most már minden rendben.
- Nem akarok többet elaludni. - fejemet mellkasára tettem,ő pedig megpuszilt.
- Beszéltem az orvossal és azt mondta,hogy a héten még bent kell maradnod.. Én viszont.. - szünetet tartott. - Nekem azt mondták,ha egy hétig nem jelentkezem kirúgnak a bandából. - közölte lehajtott fejjel. - Sajnálom..
- Nem kell,menj nyugodtan. A karriered azért fontosabb. - próbáltam mosolyogni,de nem ment.
- De nem akarlak itt hagyni,megakarom várni,míg meggyógyulsz. -átölelt,mert megfeledkezett a karomról.
- Áúúh..
- Jajj ne haragudj,elfelejtettem. - mondta bűnbánó arccal.
- Semmi baj,ölelj meg nyugodtan,nem érdekel a kezem. - most már jobban ment a mosolygás.
Újra átölelt. Fájt a kezem,de nem törődtem vele.
- És mikor.. - szerettem volna kérdezni,de Gikwang gyorsabb volt.
- Holnap reggel 7-re bent kell lennem a stúdióban.
- Értem - nehézkesen visszafeküdtem,de mire leért volna a fejem a párnára,betipegett a nővérke az ebéddel.
Vissza felkeltem.
Gikwang már tolta is elém a kaját.
- Csak levest kérek,nem vagyok igazán éhes. - tudattam vele.
- Biztos? - nézett rám nagy szemekkel.
- Biztos. - mosolyogtam bólogatva.
Gyors bekanalaztam. Nem volt sok,a tányér se volt mély,de épp elég volt.
- Gikwang,te nem vagy éhes? - faggatóztam.
- Már ettem egy szendvicset. Elég volt. - közölte.
- Voltál otthon? - faggattam tovább,mert észrevettem,hogy tegnap kék felsője volt,ma pedig fehér.
- Amikor elmentem megkeresni az orvost,azt mondták nincs bent,ezért visszajöttem hozzád,de mivel láttam,hogy alszol,elugrottam haza átöltözni. -nyilatkozta.
- Áhhm.. - megértően bólintottam.
Egész délután beszélgettünk,nevetgéltünk. Anyu is hívott,tehát elmeséltem neki mi történt,jó kis fejmosást kaptam persze. Mivel az enyhe agyrázkódást kihagytam a "sérüléseim" közül, kijelentettem neki,hogy nem kell ezért hazajönniük és rábökte,hogy jó,de azért vigyázzak magamra. Oly' mindegy volt végül is. Hisz' szerda volt és anyuék vasárnap reggel jönnek haza. Majd akkor mindenről részletesen beszámolok nekik.
Gikwang 8 órakor hazaindult,hogy reggel fel tudjon kelni időben és pontosan beérjen a stúdióba.
- Aludj jól,szerelmem! - köszönt el és egy forró csókot váltottunk. - Holnap,amint tudlak hívlak. Szeretlek!
- Én is szeretlek! Szia! - köszöntem el.
Csütörtök reggel 7 óra és én szörnyű fejfájással ébredtem. Felkeltem és kimentem,gondoltam,ha sétálok egyet jobb lesz. Hát nem igazán.Összefutottam egy nővérkével,ezért kértem tőle egy fájdalomcsillapítót. Fél óra múlva kutya bajom se volt. Lezuhanyoztam és felhúztam egy kényelmes ruhát. Közben megérkezett a reggelim is. Egy bögre tea,virsli,egy szelet kenyér és egy kis mustár. Igazán finom volt,bár egész végig azon kattogott az agyam,hogy Gikwang ott van-e a stúdióban,mikor megcsörrent a telefonom:
Önnek 1 új üzenete érkezett. Gikwang
Megnyitottam.
Jó reggelt édesem! Nem tudlak hívni,sok a munka,de este benézek. Szeretlek!
Gyorsan visszaírtam.
Neked is! Jól van,semmi baj. Jó munkát! Szeretlek!
Akkor hál' istennek nincs semmi probléma. Szerettem volna,ha itt marad velem,de nem akarom,hogy miattam rúgják ki a bandából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése