18. Már megint

Szemeim csukva voltak,de nem aludtam. Hallottam,hogy valaki belép a szobába.
- Alszik? - suttogott.
- Azt hiszem,igen. - válaszolt Gikwang. - Miért?
- Csak kérdezni szeretnék valamit. - mondta hangosabban,így felismertem a hangját. Dongwoon volt az.
- Hajrá!
- Látom,hogy van valami gond. Mármint,hogy mostanában elég fura. Meg egyik este jött és azóta velünk lakik,de annak sem tudjuk különösebb okát. Nem azért,hogy baj lenne.. csak na.. érted,ugye?
- Értem,igen. - vett egy nagy levegőt. - Én elmondanék mindent,de erről nem csak én döntök. Megvárjuk míg Min Gi felébred és,ha ő szeretné,majd elmondjuk együtt,hogy mi a helyzet.
- Mi az,amit tudni szeretnél? - kérdeztem,mire mindketten megijedtek.
- N-nem m-muszáj elmondani,ha n-nem akarod..
- Igazság szerint nem akartam nagy dobra verni,de előbb-utóbb csak feltűnt volna.. Szóval,ha tudni akarod.. Terhes vagyok. Amikor apám megtudta megakarta ütni Gikwang-ot,de én közéjük álltam. A duzzadás az arcomon,az miatt volt. Eléggé fájt,még rá gondolni is. El is akarta zavarni,de mondtam,ha Gikwang megy,akkor én is. Majd elintézte annyival,hogy Isten áldjon! Azóta egy rohad szót nem váltottam vele. Anyámmal és a nővéremmel azért ugyanúgy tartom a kapcsolatot. De ha esetleg zavarlak titeket,keresek másik szállást.
Döbbenten bámultak rám mindketten. Dongwoon a sztori miatt,Gikwang pedig azért,amiért így kitörtem.
- Ne haragudj,Min Gi! - szólalt meg végül a maknae.
- Inkább ti ne haragudjatok,hogy rajtatok élősködöm.
- Nem,én vagyok a hülye és a kíváncsi. Sajnálom,engem egyáltalán nem zavarsz. Sőt! Húgomként szeretlek,de tényleg.
- Nem vagy hülye,Woonie. - odamentem hozzá és megöleltem.
- Csak egy kicsit.. - mondta Gi.
Dongwoon kinyújtotta rá a nyelvét,mire mindhárman elnevettük magunkat.
- Amúgy miért sírtál?
- Kis kíváncsi. - mosolyodtam el.
- Ohh,bocsánat! Vedd úgy,hogy nem kérdeztem semmit. - és ezzel ki is ment a helyiségből.

Ma már nem volt erőm tanulni,ezért inkább elmentünk sétálni. Doojoon is jött velünk,ezért elhívtuk Ha Ra-t is.
- Sziasztok! - jött oda hozzánk derűsen. Minket megölelt,Doojoonak pedig puszit is adott.
Egy darabig együtt sétálgattunk,majd ők külön váltak.
- Mindjárt karácsony! - suttogtam és közben a vállára hajtottam a fejemet.
- Mit kérsz?
- Őőő.. Téged! Piros selyem masnival átkötve. - közöltem boldogan.
- Valami más esetleg? - nevetett.
Nemlegesen megráztam a fejem.
Hazaérve Yoseob forró teákkal fogadott minket.
- De édes vagy! Köszönjük!
- Ez csak természetes. - elpirult.

Csütörtök szokásosan unalmas telt. Nekem a téli szünet előtt ez volt az utolsó napom. Vagy mégsem volt olyan unalmas? Biológia órán kihívtak felelni. Persze,hogy semmit sem tudtam.
Miután visszaültem a helyemre,egy karóval gyarapodva,Ha Ra megbökte a vállamat.
- Miért nem tanultál?
Nem válaszoltam,csak elkezdtem rajzolgatni a füzetembe.
Óra után sem hagyta annyiban a dolgot.
- Mondok valamit,ha te is elmondasz valami.
- Mit kéne mondanom?
- Min Gi! Látom rajtad..
Egy darabig hallgattam,majd elmeséltem neki,hogy Soo Rin elköltözik. Szerencsére,most visszatudtam tartani a könnyeimet.
- Most te jössz!
- Doojoon megcsókolt. - lesütötte a szemeit és elvörösödött.
- Óóóó,gratulálok! - öleltem át.
- K-köszi!
Utolsó óra tesi volt. Kézilabdáztunk és eléggé elfáradtam. Ha Ra még maradt,mert volt valami szakkör,ami ő is járt.
Hazafelé ballagtam. A fülhallgató a fülemben volt,úgy hallgattam a zenét. Éppen a zebrán mentem át,mikor egy nagy DURR és minden elsötétült.

Óvatosakat pislogva nyitottam ki a szemeimet. Anyu ült mellettem egy széken. A feje a kezemre volt hajtva.
Körülnéztem és láttam,hogy apu fel-le járkál a szobában,de Gikwang-ot nem láttam sehol.
- Gikwang! - mondtam ki a nevét,bár alig jött ki hang a torkomon.
- Min Gi! - kapta fel a fejét anyu.
- Hol van? - kérdeztem erőtlenül. - És mi történt?
- Kint van. És megint.. nem hiszem el,hogy nem tudsz figyelni azon a rohadt úton! - akadt ki,szemei könnybe lábadtak. - Szerencsére neked nem lett bajod,de elvetéltél.
Most már én is a könnyeimmel küszködtem. Igaz,hogy nem akartam megtartani,de azért mégis megviselt.
- Bocsánat! - jött oda hozzám apu is.
- M-miért?
- Amiért megütöttelek,de neked sem kellett volna elém állnod.
- Én is szeretnék bocsánatot kérni.
Ekkor belépett az ajtón Gikwang.
- Kicsim! Annyira megijesztettél! Megint.
- Sajnálom!
- Magatokra hagyunk titeket! - szólt anyu,és kimentek a folyosóra.
Leült mellém és a hasamra tette a kezét,én pedig rá az enyémet.
- Az volt a szerencséd,hogy nem hajtott olyan gyorsan a sofőr. Így legalább neked nem lett bajod.
- A szüleimet értesítették,de te honnan tudtad meg,hogy mi történt?
- Anyukád telefonált.
- Értem.. És.. apu?
- Hát nem mondanám,hogy kibékültem,de megbeszéltük a dolgokat.
- Akkor jó. Ugye nem kell bent karácsonyoznom?
- Nem. - nevetett. - Holnapig még bent tartanak.
- Akkor megnyugodtam. - vigyorogtam.