14. Örömhír (?)

Telt múlt az idő. Decemberbe léptünk át. Már lassan térdig érő hó volt és 1 hét múlva végre téli szünet is.
Péntek este,anyu vacsorához hívott mindekit.
Soo Rin-nal a kanapén ültünk. Felugrottam,de túl gyors mozdulattal és egy kicsit megszédültem. Szerencse,hogy a nővérem megfogott különben ráesek a nappali közepén lévő kis üvegasztalra.
- Minden rendben?
- Persze,csak hirtelen mozdultam.
Leültünk az ebédlőben. Apuék a karácsonyról kezdtek el tárgyalni. Soo Rin csak ide-oda tologatta a villájával az ételt. Én viszont két púpozott tányérral is benyomtam.
- Min Gi?!
- Tessék,anyu!
- Mostanában nagyon sokat eszel!
- Tényleg! - kiáltott fel Soo Rin. - Vagy kétszer akkora lett a hátsód. - kuncogott.
- Soo Rin! - nézett rá anyu dühösen,én csak kinyújtottam rá a nyelvem.
Megittam a maradék almalevemet és tettem még egy kicsit a ma esti menüből. Az utolsó pár falat elég rosszul esett. Fura íze volt,ezért kifutottam a konyhába és egyenesen a mosogatóba köptem. Mikor visszaültem az asztalhoz undor fogott el a kaja szagától. Fintorogtam és elindultam a szobámba. A családom értetlenül bámult rám. Befeküdtem az ágyamba. Igaz,hogy kint mínuszok röpködtek,nekem mégis melegem volt,így hát az ágy végébe löktem a takarómat.

Arra ébredtem,hogy a tesóm széthúzza a függönyt és a napsugarak elárasztják a szobámat.
- Jó reggelt,húgocskám!
Fél szemmel próbáltam figyelni,hogy mit csinál.
- Kiég a retinám,te...
Ne bírtam befejezni a mondatot. Furcsa érzés kapott el. Fél kézzel betapasztottam a számat,úgy rohantam be a fürdőszobába. Rögtön a vécé fölé hajoltam és azt hiszem az egész tegnapi vacsora kijött belőlem.
- Min Gi,mi a baj? - kérdezte a nővérem aggódó hangon.
- Csak nagyon teleettem magam tegnap. - motyogtam. - De már jól vagyok.
Nehezen,de talpra álltam és elcsoszogtam a mosdóhoz kiöblíteni a számat. Soo Rin visszasegített az ágyamra.
- Tudod mi a poén? - nagy szemekkel meredt rám. - Az,hogy tulajdonképpen egy kicsit megéheztem.
- Na neee! - fejét csóválva kisétált.
Kis idő múlva anyám tört be. Először megvizsgálta a homlokomat,majd elgondolkodva vizslatott. Én csak érdeklődve figyeltem,amit csinál. Egyszer csak kiment,majd egy nagy pohár vízzel és egy naranccsal tért vissza.Megettem és megittam mindent. Kiballagtam a nappaliba,ahol apám éppen focit nézett,ezért kénytelen voltam én is azt tenni. Közben csörgött a telefonom. Gikwang volt az. Felvettem.
- Szia,drágám! Felébresztettelek?
- Szia! N..
Már megint az a fránya érzés tört rám. Ledobtam a telefont és futottam ismét a fürdőbe. Miután végeztem és fogat is mostam,visszamentem.
- Elintéztem! - kacsintott a testvérem.
- Mit?
- Szóltam a sógornak,hogy mi van veled. Azt mondta idejön.
Soo Rin a sógor szónál vigyorgott,apám pedig horkantott egyet.
- Ne! Miért? Úgy nézek ki,mint a mosott szar! - kiáltottam fel kétségbeesve.
- Na,de Min Gi! - szólt anyu.
Becsörtettem a szobámba,felkaptam az első,kezem ügyébe kerülő göncöket. Megfésülködtem,bekaptam egy rágót és rohantam is ajtót nyitni,mert csengettek.
- Szia,kicsim! - kaptam egy puszit a homlokomra.- Minden oké? Miért nem pihensz?
- Szia! Inkább gyere beljebb!
Köszönt anyuéknak,apuval meg kezet is fogott. Leült a fotelba,én pedig az ölébe. Elmeséltem neki mi,hogyan történt.
- El kellene menned orvoshoz!- javasolta.
- De hétvége van. - sóhajtottam. - Meg amúgy is,nincs semmi bajom. - mosolyodtam el.
- Akkor megvárjuk az estét és beviszlek az ügyeletre! - erősködött.
- Igaza van! - szólt közbe apu megköszörülve a torkát. - Lehet,hogy valami vírus.
- Jó! - mondtam lehajtott fejjel.
Bementem a fürdőbe,de most nem kellett hánynom. Megpillantottam egy kis dobozkát a polcon. Azon kezdtem el gondolkodni,hogy milyen nap van ma. Majd kirontottam a helyiségből.
- Anyu! Beszélhetnék veled?
- Persze!
Bementünk a szobámba és leültünk az ágyra.
- Ha jól számoltam már lassan 1 hete késik,de nem szokott ilyen lenni.
Anya elgondolkodva meredt rám,majd kis idő múlva megszólalt.
- Voltatok együtt... úgy? - kérdezte suttogva.
- Hát... igen.
- És védekeztetek? - egyre komolyabbá vált az arckifejezése.
- Őhh.. nem tudom,miért? Hogy jön ez ide? - lehajtotta a fejét. - Nem! Az nem lehet! Az képtelenség!
- Azt hiszem én is bekísérlek az ügyeletre. - közölte és kiment.
Lefeküdtem és azon törtem a fejem,hogy védekeztünk-e. Én úgy emlékszem,hogy... valójában semmire sem emlékszem,csak arra,hogy csodálatos volt. Hülyeség! Csak elkaptam valami vírust és ennyi!
Gikwang jött be és lefeküdt mellém.
- Min gondolkodsz? - kérdezte és egy puszit nyomott az arcomra.
- Használtunk óvszert? - suttogva érdeklődtem.
- Öhm.. - felült és megvakargatta a tarkóját. - Nem emlékszem. De miért?
- Nem fontos. Anyu azt mondta,ő is elkísér,ha nem baj.
- Dehogy baj. - mosolyodott el.

Most próbáltam kevesebbet enni vacsorára. Utána nem sokkal indultunk is. Soo Rin és apu otthon maradt. Mi hárman pedig elmentünk az ügyeletre.
Egy kedves doktornő volt. Elmondtam a panaszom. Megvizsgált,majd olyanokat kezdett kérdezni,hogy voltam-e mostanában fiúval úgy. Vagy,hogy mikor volt meg utoljára. Furcsáltam a kérdéseket,de válaszoltam rájuk. Mikor befejezte,csak mosolygott rám. Elmondtam,hogy anyukám azt gondolja teherbe estem.
- Jól gondolja! Kisbabát vársz! - közölte.
Elképedve álltam és csak bámultam az orvosra.